2011. július 13., szerda

A PCoIP bemutatása

Nem is olyan rég már egy bejegyzést szenteltem a PCoIP technológiának. Most újra foglalkozunk vele kicsit, hiszen ha minden igaz 2-3 hónap múlva beszámolhatok egy ilyen alapokon nyugvó CAD/GIS labor felépítéséről. Nagyon várom már! De addig is kicsit még ismerkedjünk ezzel a betűszóval mert hihetetlen lehetőségek rejlenek benne. A PCoIP kifejezés a Teradici által kifejlesztett protokollt takarja, ez annyit jelent, hogy az adatok feldolgozása a központban nagy teljesítményű szervereken történik, míg a kliensek felé csak a képernyőkép kerül továbbításra.
Nem titok, hogy a Remote Desktop még nem tudott felnőni a feladathoz, főleg, ha egy lokális PC-vel kell összehasonlítani. Ugyanakkor a központosított management és az elérhető biztonság még mindig vonzó a hiányosságai ellenére is.

Kukába..akarom mondani reckbe a "zugokkal"

Oké, de mi ebben az érdekes, ezt eddig is IP alapú hálózatok segítségével valósítottuk meg. A PCoIP azonban jóval több, mint a hagyományos IP alapú kommunikáció. A Teradici nem csak a protokollt alkotta meg, hanem a teljes hardveres környezetet is. Megoldásuk alkalmas arra, hogy az egyik gépről a másikra, ebben az esetben az Ő központi egységükre épülő kliensre pixelpontos képet vigyünk át egy IP alapú hálózaton. Ráadásként előnyként említhetjük, hogy a kifejlesztett célhardverek segítségével ez az adatfolyam tömörített és titkosított. A becsomagolást egy PCI Express sínbe illeszkedő kártya, a kicsomagolást pedig egy apró kliens végzi. A kommunikációra bármilyen IP alapú hálózat alkalmas. A PCoIP technológia lehetővé teszi a vállalati számítógépek egy központilag kezelt adatközpontba való elhelyezését, miközben nagy felbontású megjelenítést, teljes sebességű 3D-s grafikát, HD alkalmazásokat, teljes USB támogatást nyújt LAN illetve WAN hálózatokon.

Rend a lelke mindennek

A PCoIP egy innovatív protokoll technológia, mely lehetővé teszi az összes informatikai erőforrás gyakorlati konszolidációját egy adatközpontba, kiváltva az asztali munkaállomásaikat, PC-ket, vékonyklienseket valamint kompromisszummentes felhasználói élményt garantál minden munkahelyen, vagy bárhol máshol, anélkül, hogy felmerülne bármilyen biztonsági kockázat a hálózaton megjelenő kényes adatok miatt, hiszen ezen információk mindvégig az adatközpontban maradnak.

Teradici PCoIP technológia videó

Léteznek szoftveres illetve hardware-es implementáció is a PCoIP technológiának. A kompatibilis eszközök széles skálája áll rendelkezésre külső cégektől, mint pl.: integrált kijelzők, dektop portálok, és szerver plug-inek. A teljes lista itt érhető el: termékek Csak azért, hogy demonstráljam a technológia erejét és jövőjét pár név akik már beálltak a sorba (a lista nem teljes): IBM, HP, Dell, Samsung, Fujitsu, AMD, nVIDIA, SGI stb. Tovább is van mondjam még?

Valós asztali számítógép élmény

A PCoIP protokoll használata lehetővé teszi az összes informatikai erőforrás konszolidációját egy adatközpontba. Páratlan felhasználói élményt biztosít a munkaállomásokon bárhol a hálózaton megjelenő bizalmas információk veszélyeztetése nélkül. Támogatja az 1920*1200-as felbontást két kijelzőn valamint a nagy felbontású 3D-s grafikát is és így CAD/CAM alkalmazások futtatását teszi lehetővé.


Hálózati képességek

PC-over-IP technológia a hálózaton csak a pixeleket továbbítja, adatot nem. Ezt történhet nagy sebességű LAN, illetve kisebb sebességű WAN kapcsolaton keresztül. Az adott hálózat sebességéhez dinamikusan állítja a sávszélességet, biztosítva a megfelelő felhasználói élményt.

8 Screen PCoIP Blade Workstation

Biztonság, és központosított management

A PCoIP protokoll tartalmaz biztonsági elemeket is. Az összes asztali munkaállomás átmozgatható egy biztonságos adatközpontba, az adatok soha sem hagyják el ezt a helyet, minden adatátvitel titkosított. Az USB eszközök hitelesítődnek, a tiltott eszközök nem használhatóak. Végeredményként: a céges hálózata biztonságos. A VMWare szeretné növelni a VMWare View felhasználói élményét, ezért szorgalmasan dolgozik együtt a Teradicivel a protokoll továbbfejlesztésén...

0 megjegyzés :

Megjegyzés küldése