Régi idők üzenete

Így ismerem a „Selmeczi Diákot”

Írta: Mók Ferencné

Szóval és írásban mindig azt állítottam, hogy a selmeczi diák az Istentől ajándékul kapott sajátos adottságaival, természetes kedvességével és jómodorával: típusa a „magyar úr” fogalmának. Ez a fogalom ugyan a magyar közjogban nincsen kodifikálva, de a valóságban mégis létezik és gerincességet, nobilitást, kiválóságot, gavallériát jelent. A selmeczi diákot ezek a tulajdonságai – aki elhagyja az Akadémia Alma Materét, a Lyceumot, a főgimnázium kapuját, – salvus conductus-ként kísérik az életében és hozzásegítik a társadalomban az érvényesüléshez. Mikor a selmeczi diákról állítom, hogy a szó legszebb értelmében „magyar úr”, akkor mellette látom a hitvest, aki a sorstól azt a kegyet nyerte, hogy selmeczi férfi asszonya lehet. Nem látja ugyan az urában a Grál-lovagot, vagy Minnesängert és troubadourt, hanem a dolgozó, küzdő, nagyrahivatott férfit, akinek szívén pihen simogató, biztató, bátorító asszonykeze s életprogramja, hogy férje alkotó-szellemének szent lángja sohase lobbanjon ki, hanem nemes tűzben mindig magasabban égjen.
A francia szellemesség szállóigévé tette ezt a mondást: „keresd az asszonyt”. A magyar szókimondás már bővebben formulázta ezt a gondolatot: „a férfi sorsa a nő”. Sándor cárról az a bon-mot járta, hogy egy bécsi udvari bálon a ragyogó vendégseregben, egy magyar asszonyokból álló csoportra utalva azt mondta a nagykövetünknek: „a magyar nők csupa királynőkből álló társaság”. Lehet, hogy csak vigaszkép mondta a muszka nagyúr ezt az udvariasságot, mert ezer esztendő nem adott a magyar trónra született magyar királynőt. A gáláns egyeduralkodó szavait így módosíthatjuk: minden magyar nő királynő az ura szívében s vállaira a szeretet, a hűség bíborköpenye simul. Szívkirálynőnek lenni kötelességeket is jelent s fokozott kötelességeket ró: a természet rejtelmeit kutató, a természet erőit kereső, a természet látható- és láthatatlan ellenségeivel küzdő férjjel szemben, aki, mint mérnők, bányász, erdész, orvos, tisztviselő stb. az élet harcában avantgardista. Különösen nehéz sorsa van a bányászhitvesnek. Mert, mikor a bányász a naptól csókolt földfelületről a mélységbe ereszkedik le, hogy kutasson a fekete gyémánt és nemes ércek után, sohasem tudhatja, hogy a bánya szívverése, nem válik-e lélekharangjává. És fokozott szeretetre, megértésre van szüksége asszonya részére, hogy szemrebbenés nélkül, acélos kedvvel, nap-nap mellett szembenézzen az ezer veszedelemmel, a halállal.
A selmeczi diák minden időben és mindenütt díszévé vált annak a társadalmi körnek, melybe tudása, szorgalma, tehetsége, megnyerő modora, bajtársi érzése, hagyományos, bensőséges baráti hűsége vezette. Ismert a selmeczi diák jellembeli nobilitása abból a szempontból is, hogy szerelmesének adott hűségszavát soha, semmi körülmények között sem szegte meg. Többnyire diák, akadémikus korában választotta ki Selmeczbánya virágos kertjéből az ő legszebb virágszálát. Ha elhagyta a fenyveskoszorúzta ősi bányavárost, hogy a nagyvilágban megtalálja érvényesülését és alapot szerezzen a fészekrakásra,- ha közben hosszú évek is elteltek: a selmeczi leány áhítatos, bízó hittel, megható hűséggel várta vissza választott párját és a selmeczi diák életútja mindig vissza-vezetett Selmeczbányára, hogy a jegyesnek adott hűségszavát beváltsa és őt elvigye otthonába. Ez az otthon sokszor idegen állam, idegen földrész is volt, de mindig meleg családi fészek, melyben ápolják a selmeczi szellemet, és tiszteletben tartják a tradíciót.
Sok földet bejártam, sok népet ismertem meg, magam bár a fenyvesek országában születtem s ott szőttem ifjúságom első álmait a selmecziek között, a bányász-vaskohász-világban, később a magyar puszta nádasainak suttogását hallgattam, végül a milliós lakosú hideg kővárosba sodort sorsom, de lelkemben mindig a legszebb női típusnak ismerem a selmeczi leányt, a későbbi nagyasszonyt, aki sajátos selmeczi egyéniség, aki dísze a társadalomnak és mindenkor a leghűségesebb barátja s nemcsak hitvestársa az urának, az egykori selmeczi diáknak. Asszonya szeretetének, inspiráló képességének, acélos s egyben lágy lelkének ezer nemes tulajdonságai azok a nagy erők, melyek az egykori selmeczi diáknak, a vidám bursch-nak életében döntő befolyásúak, egyengetik küzdelmeinek útját, segítik az érvényesülésben, s asszonyának szívnemessége, véghetetlen jósága mindig újabb és újabb lelkierőt ad neki.
Nem vagyok selmeczi leány, élettársam nem volt selmeczi diák, azért írhatom objektív lelkesedéssel és őszinte átérzéssel, hogy lelkem mélyén külön, parádés helyen áll a selmeczi férfi- és leány típus és elismerően vallom, hogy selmeczbányainak lenni: a jó Isten különös kegye.

Mohács nem volt szégyenletes vereség

A Károli Gáspár Református Egyetemen egy fiatal történész a Total War játékokat arra használja, hogy élethű környezetben és egységekkel modellezzen történelmi csatákat. A projekt az illusztrációs célokon túl segíthet korabeli források ellenőrzésében, illetve olyan tévhitek eloszlatásában, mint az, hogy a mohácsi csata vállalhatatlanul szörnyű vereség volt.

A valós idejű stratégiai videojátékok között igen népszerű a Total War széria, ami a februárban megjelent Napoleon: Total Warral már a hatodik résznél tart. A Total War játékok abban különböznek a Starcraft, a Warcraft és a Command&Conquer sorozat által képviselt popcornstratégiáktól, hogy viszonylag életszerű történelmi környezetben, megfelelő méretarányokkal jelenítik meg a csatákat, játékmenetükben pedig hangsúlyosabbak a taktikai elemek.

A terepasztal lovagjai...

A szériát adottságai alkalmassá tették arra, hogy a történelemrajongók az egyes részek motorjaival rég megtörtént csatákat modellezzenek, a YouTube-on százával találni ilyen próbálkozásokat. E videók többsége a látványra megy, különösebb történelmi hűség nélkül, lehet azonban ezt a műfajt profin is művelni – például úgy, ahogy egy fiatal magyar történész, Baltavári Tamás teszi.

A terepasztal lovagjai

Baltavári a Károli Gáspár Református Egyetem Kora Újkori Gazdaság- és Művelődéstörténeti Tanszékének tanársegédje, de a doktoriját a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen szerzi majd meg, mivel a hadtörténet az egyik szakterülete. Doktorijának témája a kora újkori csaták parancsnoklási és irányítási rendszerének modellezési lehetőségei, évek óta dolgozik ezen, természetesen a Total War sorozattal.
A játékkal készült csatarekonstrukciók remek illusztrációs anyagok lehetnek, de ez a cél másodlagos Baltavári kutatásában a korhűség mögött. Ez mindenekelőtt azt jelenti, hogy a történész a parancsnoki kommunikációt is korrekten modellezi. A stratégiai játékokban a játékos madártávlatból lát mindent, a kameranézetet kedve szerint állítgathatja, és utasításai azonnal eljutnak a csapatokhoz. A valóságban azonban a tábornok nem a csatamező felett lebegett, hanem általában lóhátról szemlélte az eseményeket, csak az alapján hozhatott döntéseket, amit látott és megtudott, és utasításait még el is kellett juttatnia a zászlóaljparancsnokokhoz (akik szintén hozhattak önálló döntéseket).
Ezen túl Baltavári amit lehet, a korabeli forrásokból merít: a csata koreográfiáját, az egységek mozgását a forrásokhoz igazítja, a katonák korhű páncélzatát és felszerelését pedig segítőivel egyszerűen belerajzolja a programba, ha nincs olyan virtuális harcos, ami kellene a modellezéshez. Még a játék motorjába is belenyúlnak néha, hogy a csapatok morálján, állóképességén és néhány fizikai jellemzőn állítsanak. Bő egy tucat ember dolgozik a történésszel a csaták bizonyos munkafázisain, „Egy hagyományőrző csapat az egységek kinézetével foglalkozik, egy másik a programozással, egy harmadik a videóvágással – én még el tudom számolni a magam részét úgy, hogy a doktorimat készítem, de mindenki más lelkesedésből segít” – fogalmaz Baltavári.

Az 1809-es győri csata

A csaták játékbeli terepasztalait régi térképek és visszaemlékezések, modern mérések, illetve a Google Earth alapján modellezik, de a teljes élethűség így sem valósítható meg. „Még a XIX. századi csatáinkról sem rendelkezünk olyan anyaggal, hogy legalább zászlóaljszinten meg tudjuk pontosan határozni a csapatok mozgását. Ha ismeretlen elemekkel találkozunk, több lehetséges verziót lemodellezzük, ez viszonylag egyszerű a Total Warral” – mondja a történész, aki a rekonstrukciókon túl szeretné, ha ez a szemlélet, illetve a játékmotor, mint segédeszköz jobban elterjedne a hasonló kutatásokkal foglalkozó szakemberek körében.

Gyanús bekerítés

A történész szerint a kora újkor (1492-1815) a legizgalmasabb időszak csatamodellezési szempontból, mert ebben a korszakban olyan hadügyi forradalom zajlott, hogy a használt taktikák százévenként teljesen megváltoztak. A Baltaváriék által lemodellezett három csata közül kettő ebbe az időszakba esik. Az egyik a mohácsi vereség, a másik az 1809-es győri csata, amelyben Napóleon serege pofozta le a magyar nemesi felkelést. A magyarok mindkét modellezéséhez a Medieval II: Total Wart használták, a harmadik csatához, az időszámításunk előtti 216-ban a rómaiak és a punok között lezajlott cannaei ütközethez pedig a Rome: Total Wart.
„A győri csata volt az első munkaanyagunk, ezen még sokat gyakoroltunk, ma már nem vagyok minden szempontból megelégedve vele. De azért van olyan jó, hogy egyes részletei bekerüljenek egy, a győri helytörténeti múzeum megbízásából készült filmbe” – mondja Baltavári. „A cannaei csata pedig régi szívügyem, klasszikusan ezt az ütközetet tekintik a bekerítés iskolapéldájának. Azonban csak két szűkös történelmi forrásból ismerjük a csatát, és a modellünk azt mutatta, hogy ezeket a forrásokat néha felül kell bírálnunk. A bekerítés nem történhetett meg úgy, ahogy Polübiosz leírta.”
A mohácsi csata modellezése a legkomolyabb az eddigiek közül, a rekonstrukción még az utolsó simításokat végzik Baltaváriék – a YouTube-on egyelőre csak a csata trailere érhető el (van egy másik Total War-os mohácsi csata is a videomegosztón, de azt nem a történész készítette, és nem korhű). A fiatal kutató filmesekkel is tárggyal, szeretné, ha a csatamodell bekerülne egy hadtörténeti sorozatba, illetve pár hónapon belül egy önálló, nagyjából húszperces rövidfilmet is készít a csatáról.

Mohácsi tévhitek

„Olyan prekoncepciók élnek az emberekben, amiket szeretnék eloszlatni. Sokak fejében a mohácsi ütközet vállalhatatlan katasztrófaként él, ahol a magyar hadsereg szereplése borzalmas volt” – magyarázza Baltavári. „Ez nem igaz, ahhoz képest, hogy veszítettünk, nagyon jól szerepeltünk ebben az ütközetben, mindent kihoztunk magunkból, csak az ellenfél jobban szervezett és nagyobb volt, ráadásul technikailag is kicsit fejlettebb.”
A magyar és a török sereg létszámáról eltérőek a becslések. A magyar létszámot nagyjából be lehet lőni 22-28 ezer fő közé, de a törököknél nagyobb a szórás. Az biztos, hogy Szulejmán serege legalább kétszeres, de nem kizárt, hogy háromszoros-négyszeres túlerőben volt. Ez például egy olyan pont, ahol Baltaváriéknak nem segítettek eleget a korabeli források: választottak egy sereglétszámot, és azt használták a rekonstrukcióban. „Ha valakinek más elképzelése van a csatáról, azt is könnyen le tudjuk modellezni” – utal a történész a Total War motorjának erényeire.

A mohácsi csatarekonstrukció trailere

A korabeli török források azt állítják, hogy ötszáz török esett el a mohácsi csatában, de a történészek szerint ez a szám jóval több volt. „Nagyon valószínű, hogy a magyar sereg veszteségéhez képest nagyobb volt a török veszteség” – mondja Baltavári. A magyar veszteségeket 12-18 ezer körül feltételezik.
Azt egyébként török források is említik, hogy a tízezer fős magyar lovasság oldalba kapta a török sereget, és olyan erővel rohamoztak, hogy az első lovasok Szulejmán sátrához is eljutottak, és a szultán őrsége gyűrte le őket. „Aztán ahogy a roham lendülete megtört, a lovasság beleragadt a török seregbe. Ilyenkor a lovasságnak az volt a dolga, hogy visszavonuljon, újrarendeződjön és megint rohamozzon. Mohácsnál azonban nem volt már második lovasroham – hogy miért nem, nem tudjuk, de a többféle csataforgatókönyv modellezése ilyen kérdésekre is segíthet választ adni” – mondja a történész.

A cseles patak

Baltavári szerint az igazi tragédia Mohácsnál nem az, hogy elvész a seregünk egy része – mert előtte is, utána is többször képesek voltunk megint ekkora sereget felállítani –, hanem a király elvesztése. Hogy ez miként történt, arról sincsenek pontos információk azon túl, hogy a csata helyszínétől 10-15 kilométerre északra II. Lajos belefulladt a Csele-patakba.
„Én úgy képzelem, hogy a török könnyűlovasság nem engedte meg, hogy a menekülő királynak akár egy szusszanásnyi pihenője legyen, és a páncélosokat hordó magyar lovak elfáradtak” – mondja Baltavári. „A megáradt Csele-patakon nem sikerült az átkelés, de akkoriban ott még nem volt folyamszabályozás, egy-egy áradás nem azt jelentette, hogy nagyon megnőtt a vízmagasság, hanem a patak elöntötte és elmocsarasította a parti sekély területeket. A király egy ilyen részen kerülhetett víz alá, és lehet, hogy sérülten egyméteres vízből sem tudott felállni.”
A húszperces rövidfilm nyár elejére készül el, és ha nem csap le rá egy dokumentumfilm-producer sem, felkerül a YouTube-ra. A későbbiekben Baltavári szeretne más csatákat is megrendezni a Total War terepasztalain. „Be merjük vállalni, hogy a rekonstrukciókból egy önálló sorozatot készítünk, egészen határozott koncepciónk van” – mondja. „Tíz csatát választottunk már a honfoglalástól 1848-ig. Most próbálunk erre forrást találni, pályázatokat keresünk.”

Stöckert Gábor

Szabadság, szerelem…

1941. március 15.

„Milyen furcsa volt, mikor idejöttem Sopronba. Hogy megremegtetett az első foltos gruben. Elszorult a szívem, s a kérdések ezer tépázó karja csimpaszkodott lelkembe... Itt van-e? Enyém-e még? Nem felejtett-e el? Szeret-e?... Aztán keresni kezdtem kutató szemmel.”

RUZSINSZKY LÁSZLÓ: Tempus

Ott állam a Petőfi téren fekete, kopott grubenomban, nadrágom ráborult csillogó csizmámra. Erősen fújt a szél, és a hatalmas hópelyhek viharosan kavarogva zúdultak ránk, ezen a gyönyörű márciusi napon. Tele volt a tér bursokkal, a kis selmeci sapkák erdészeket, bányászokat rejtettek vegyesen, mind együtt voltunk…

Március talán a legszebb hónapok egyike. Nem csak a tavasz illata keveredi benne a szerelem szavával, hanem a szabadság rendíthetetlen hírnöke is. Mert bár legyünk jók és rosszak, bűnösök és áratlanok, az ember álmai és vágyai mindenhol egyformák a világon. Hiszem, hogy ami velem megtörtén ezen a napon, a mi márciusunkban, az bármely országban, és korban is megtörténhetett volna. Március a mi történelmünk, és ez olyan szép. Tetszik, vagy nem, emberek vagyunk, és születésünk pillanatában egyenlőnek és legfőbbként szabadnak születünk. Nem csupán a genetikai azonosság köt össze élőlényeket, hanem az együtt megélt élmények, a rokoni érzések, és a szeretett, mely őrök védőbástyaként emelkedik a legszentebb dolgok fölé, mint amilyen a család is. Vágyainkért, pedig az ősi ösztön harcra buzdít, és mi küzdünk, az utolsó csepp vérig, s ha elbukunk, azt is büszkén tesszük. Ez mindig is így volt, és így is lesz. De nem hiszem, hogy én akkor ezekkel törődtem volna egy cseppet is, hisz csak a szerelem járt a fejembe…
Ha megkérdezem magamtól mit jelent számomra március tizenötödike, azt felelem mindent. Hogy miért? A válasz oly egyszerű. Szeretni, élni, álmodni, fájni, könnyezni, csókot adni, és kapni, szabadság nélkül nem lehet. Engem is valami megfoghatatlan, és nemes érzés fogott el akkor ott, az aprócska téren. Hűvös volt, és az erős nyugati szél az ember arcába mart. Talán még az eső is szemerkélt, de akkor ott ezzel senki sem törődött. Egyedül álltam a tömegben, és csak őt kerestem. Nem mozdultam, csak a tekintetem járt fel és alá szüntelenül. Hosszú, és nehéz percek teltek el, míg végre megpillantottam őt, gyönyörű volt. Hajával könnyedén játszott el a szellő, arca piroslott a csípős hidegtől. Nem vett észre, és valamiért én sem akartam, hogy megpillantson. Tudtam, hogy ott lesz. Tudtam, hogy Selmec boldog, régi fészke lopta bele szívébe az akadémikus titkok és tradíciók fenséges erejét. Szerettem.
Úgy gondolom, minden kornak meg van a maga Petőfije. A miénknek is. Csak lehet, hogy nem ismerjük fel, hogy ő az. Március tizenötödike és utána minden nekem erről szól. Hogy az ember kényszer nélkül szabadon születik. Megismerése, hogy szerethessünk, hogy vágyaink legyenek, hogy nyomot hagyjunk: itt jártunk, ezek voltunk mi, ilyenek voltak álmaink, és tetteink. Élni és szeretni nem lehet szabadság nélkül! Hogy mikor szabad egy ember? Úgy hiszem elegendő, ha a szíve az, mert onnantól kezdve rabságban tartani nem lehet, és ha mégis, akkor szilaj vadlóként, habzó szájjal kitör, s hozza tűzbe akár a világot is. Ha a szív nem szabad, a könnynek nincs íze, a szerelmes ölelésnek és csóknak nincs varázsa. Hiszem, hogy ezzel az ünneppel is kincset kaptunk a múltból. Hogy mit kezdünk vele, nem tudom. Sokan talán elfecsérlik, de tudom őrökké élni fog.
Na, ne higgye senki, hogy nekem mindez akkor végigszaladt a fejemben, számomra csak ő létezett gondolataimban, és semmi más. Mindezt csak később értettem meg, és magam is meglepődtem rajta. Akkoriban még fájt minden. Fájt a távozás Selmecről, fájt édesanyám halála. El akartam menni, úgy éreztem semmi keresni valóm nincs ezen a helyen. De mikor szemébe néztem, és láttam csillogását, abban a pillanatban mindent máshogy gondoltam. Kíváncsi lettem a világra, a Földre, ahová születtem. Szerettem volna látni minden szépségét, és láttam is, egy kéznyújtásnyira. Látni akartam akkor az óceánokat, újra a tengert, a hegyeket, az embereket. Ha van csoda, akkor ez az, s ezt meg is tudom kivételesen nevezni, szerelem. Egy kis mikro univerzum, melynek képletét egyetlen fizikus, matematikus leírni nem tudja, a legcsodálatosabb elme sem tud felérni vele, s nincs gyógyszer mely jobb orvosság volna, az élet összes bajára. Minek is magyarázzam, hisz köztünk van, csak vegyük észre, könyörgöm. Én vele tanultam meg kicsit élni, szeretni, írni, és vele éreztem először a szabadságot is. Bárhol is fogok járni, bárki is lesz majd feleségem, kedvesem, én mindig hozzá fogok hazajönni, nála lesz az otthonom…

Egy selmeci diák

Az Ifjúsági Kör rendezte emlékünnepség a soproni Petőfi téren 1941. március 15-én. Elől az elnökség: Dr. Ormos Károly bánya-, Hibbey Albert erdő-, Hegybíró Béla bánya- és Sághy István erdőmérnök hallgató; mellettük Molnár János rendőrfelügyelő.

Magyarország, én így szeretlek – újratöltve

Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
Itthon vagyok.

A Soproni a „Magyarország, én így szeretlek” után újabb, a hazaszeretet témájában mozgó reklámfilmet hozott ki.

Magyarország, én így szeretlek – újratöltve

A reakciók most sem maradtak el, egy-két fórum csak úgy forrongott a véleményektől. Nem is értem, hiszen csak egy reklámfilm…vagy valamivel mégis több. Nekem személy szerint nagyon tetszett!!! Újra egy igényes, egyszerű és kellemes reklámfilm, ami mindig megtudja dobogtatni az ember szívét. Ha arra gondolok, hogy milyen kampányfilmekkel próbáltak eddig elérni hozzám a magyar pártok, akkor azt kell mondanom, hogy én a sopronira szavazok.
Mások szerint nem ízléses dolog Radnóti versét sörreklámmal összekötni. Mások szerint nem ízléses hazafias gondolatokkal termékeket eladni. Mások szerint még a himnuszt sem szabad csak úgy spontán elénekelnie. Kérdezem én, miért nem? Én külön örültem a Radnóti versnek, gyönyörű, gyönyörű képekhez lett bevágva és biztos vagyok benne, hogy sokkal többen olvasták el a verset, mint eddig bármikor. Többen gondolkodtak el rajta, mint eddig bármikor. A hazafiasság nem üzlet és nem kiváltság kérdése, egy belső lelki állapot és mindenki úgy éli meg, ahogy akarja. Vagyis akár egy sörgyár is dönthet úgy, hogy a nagymellű csöcsös csajok helyett inkább a nemzeti érzést veszi kiindulásul filmjeihez. És igen is, én szeretem Magyarországot és olyan szépnek látom, mint a soproni reklámfilmben és igen is jó érzés, ha egy pici hazafiasság átjön a médián keresztül! Csak egy qurva nagy baj van, hogy a magyarok nem szeretik, ha emlékeztetik őket arra, hogy magyarok. Ezen kéne elgondolkozni és nem egy reklámfilmen összeveszni. És most lehet száraz kiflivégekkel megdobálni…

Radnóti Miklós - Nem tudhatom

Nevetni egy szörnyű világban...

Krokodil gyilkol, de nem elég alaposan. Hanyagsága nemzetközi konfliktust eredményez. Kölyök úgy megrémül, hogy azt sem tudja, fiú-e vagy lány. Pedig jó lenne, ha legalább ő tudná! Piszkos Frednek rossz a lapjárása – a vesztes az angol admiralitás. A Balmoral cirkáló legénységének iszonyú tragédiája: gránát csap a söröshordóba... Rozsdás, Bunkó, Főorvos Úr, Kölyök, Piszkos Fred és a többiek...
Kedvenc íróm Rejtő Jenő, már régen szerettem volna írni róla pár sort. Szeretem, mert mindig mosolyog az írása még a legnagyobb fájdalomban is… mindig ott van az optimista kisugárzás. És én ezt… egyszerűen szeretem.
  

Rejtő Jenő regénybe illő élete

„Az élet egy különös színpad, amelynek meglehtősen zavaros célja és furcsa repertoárja van. Mi a leghőbb vágyam? Az, amit a költő kíván: egyszer életemben végre jól kialudjam magam...” - ha nem ismerné az ember az idézet forrását, jó eséllyel akkor is tudná, kitől származik. Rejtő Jenő sajátos humora, romantikája a gazdasági világválság óta szórakoztatja az „úri közönséget" (miközben a zongoránál Pepita Ofélia áll, és gitározik).

 Piszkos Fred, a kapitány

1905-ben történik a jeles esemény, amikor Albert Einstein nyilvánosságra hozza a speciális relativitáselméletet, és ezzel jelentősen hozzájárul a kvantummechanika fejlődéséhez. Robert Koch pedig ekkor kapja meg az orvosi Nobel-díjat. Jules Verne francia író ebben az évben hal meg, és pár nappal később, március 29-én Budapesten megkezdi izgalmakkal teli földi pályafutását Rejtő Jenő (P. Howard, azaz Péhovard, vagy más néven Gibson Lavery).
Rejtő figurái, alakjai mára már legendásak, hiszen ki ne hallott volna Tuskó Hopkinsról, Vanek úrról, Piszkos Fredről, Senki Alfonzról, Gorcsev Ivánról, Fülig Jimmyről, Troppauer Hümérről vagy éppen a szőke ciklonról. Az ő történeteikben a szerző életének állomásai, egyes szituációi is megmutatkoznak, hiszen „Rejtő Jenő úgy élt, hogy akár valamelyik regényének hőse is lehetett volna".

 Fülig Jimmy

Legnagyobb sikereit P. Howard álnéven írott idegenlégiós regényparódiáival aratta, amelyek keletkezésében is közrejátszott az, hogy afrikai útja során a helyi kocsmában megismerkedett légiósokkal. Állítólag ő is felcsapott légionistának, majd innen úgy szerelt le, hogy egy szappanból leharapott egy darabot. Hogy ez igaz-e, nem tudni, mindenesetre Rejtő személyét számos legenda és anekdota lengi körül.
Névjegykártyáján az állt, hogy lakcíme a Continental Szálló. Lakhelyeként viszont a lipótmezei elmegyógyintézet szolgált, súlyos idegbetegségét kezeltette itt olykor. Mivel azonban nem volt veszélyes önmaga és mások számára, ezért napközben kiengedték. Előfordult, hogy későn érkezett meg, amikor már a kapu zárva volt, ezért hát elkezdte rugdosni, majd a portás megkérdezte, hogy mit keres. „A hálószobámat" - válaszolta. „Megőrült?!" - kiáltott rá a kapus. „Igen, azért van itt a hálószobám!"
Személyéről azt is tudni lehet, hogy amfetaminszármazékokat szedett, valamint szenvedélybeteg, súlyos kártyafüggő is volt.

 A három testőr

Rejtő Jenő legkedveltebb pihenőhelye az Andrássy úti Japán kávéház volt, amelynek gyakran a teraszán ült márványasztalánál, előtte papírok és tintásüveg, kezében pedig a hosszú szárú, bemártós tollhoz való tollszár. Általában kávét rendelt, és fizetségként irományának három sorát adta, amely már tartalmazta a borravaló összegét is (!). Aztán a pincér készpénzre váltotta a kéziratdarabot a szerző kiadójánál, ahol a teleírt papírfecnit hozzáragasztották az eddig küldött anyaghoz. Amikor például ruhát varratott, a szabónak három-négy oldalt adott az elkészített ruhadarabért, majd a mester az elkészült oldallal ment a kiadóhoz, így megkapta a munkadíját. Ezt a módszert fizetőeszköz hiánya miatt alkalmazta.
Közeli barátságot ápolt Karinthy Frigyessel: főleg természettudományos érdeklődésük és színpadi szerzői karrierjük kötötte össze őket. Egy ízben Karinthy különös reklámot eszelt ki Rejtő nevének népszerűsítésére. Előbb az író rejtélyes eltűnéséről számolt be a Pesti Napló hasábjain, majd nyílt levélben beszélt az „ismeretlen” fiatalemberhez, „egy úrhoz, aki ma öngyilkos lesz”. Azután még halálhíre is megjelent, amire reflektálva Karinthy biztosította az olvasókat, hogy szerinte az író csak nevéhez híven elrejtőzött. „Jenő, gyere haza, minden meg van bocsátva!” - fejezte be a cikket, majd csodák csodájára Bécsből valóban megérkezett Rejtő, és az olvasók fellélegezhettek. (A bulvár műfaj népszerűsége, úgy tűnik, nem csupán a mai kor sajátossága...)

Csodás látvány...természetesen művészileg értem

Jó barátság fűzte Kabos Gyulához is, akivel Amerikába való távozása előtt gyakran hajnalig rótták a köröket a Duna-korzón, közben pedig megvitatták a világ sorsát és egyéb fontos kérdéseket, mint például az aznapi filmforgatást Kabos poénjaival kapcsolatban. 1942 októberében az Egyedül vagyunk című nyilas folyóirat hosszú „leleplező" cikket írt róla, aminek az lett a következménye, hogy behívták munkaszolgálatra. Ukrajnába vezérelték, ahol társait szórakoztatta saját regényének részleteivel. A legyengült, beteg író onnan már nem tért vissza…

 Az elveszett cirkáló...

Érdekesség a recesszió kapcsán, hogy Rejtő éppen a nagy gazdasági válság idején írta műveit, emberi humort hozott akkor, amikor senkinek sem volt kedve nevetni. „Igyekeztem, hogy a humoron és a drámán felül az életből is adjak valamit, nem sokat, csak annyit, amennyit egy operettlibrettóban mint csempészárut elhelyezhet a szerző" - vallotta. Rejtő olvasottsága vetekszik Jókaiéval, népszerűsége az évtizedek során egyre nő, elérte az alig olvasók táborát, ugyanakkor fellelhető a szépirodalmat kedvelők köreiben is. Az 1950-es években, Izraelben is megjelentek a magyar, német és ivrit nyelvű Rejtő-füzetkék.
Hegedűs Géza írta róla: „Kitűnő érzéke volt a szörnyű világban meglátni a jelenségek fonákját, megmutatni az emberellenesben a nevetségest, és e nevetségessé tétellel leleplezni oly sok silányságot."

Tóth Kata