2012. május 13., vasárnap

Asus Transformer Prime, az enyém vagy!


Amióta az Apple megmutatta a világnak, hogy hogyan kell táblagépet készíteni az iPad személyében, azóta érzek komoly birtoklási vágyat egy ilyen kütyü iránt. Ez az érzés immár két éve van velem és egyre inkább csak erősödik. Vagyis, csak erősödött, mivel már két hete boldog tulajdonosa vagyok egy Asus Transformer Prime készüléknek. Hogy milyen érzés? Egész kellemes.
Hosszú türelmi időnek vetettem végett, mivel úgy éreztem lassan minden komolyabb piaci szereplő megtanul táblagépet készíteni, és így már érdemes nekem is beszerezni egyet. Alapvetően az Android OS rendkívül szimpatikus a számomra és a Windows-os ökoszisztémámba is leginkább ez a rendszer illeszthető be (bocs Apple), így egyértelműen csak a droidos tabletek kínálatából szemezgettem. Első körben még csak 50-60 ezer forintos árcédulákat nézegettem, de igen hamar rájöttem, hogy nagy csalódás lenne ez a kategória a számomra, így hát gondoltam egy nagyot és berendeltem a Prime-t. A kütyüről sokat nem írnék, hiszen minden komolyabb portál foglalkozott vele:
  1. Asus Transformer Prime - méregdrága autobot
  2. ASUS Transformer Prime TF201 táblagép teszt
  3. Kipróbáltuk: ASUS Eee Pad Transformer Prime
  4. Asus Transformer Prime, az erőmű (frissítve ICS)
Röviden: "A fémes készülékházzal az ultra vékony és könnyű Transformer Prime új mércét állít a tabletek dizájnában. 8,3 mm vékony és 586 gramm, ezzel a Transformer Prime újra definiálja a mobil élet szabályait, így rendkívül könnyen használható és szállítható útközben".

Asus Transformer Prime
Számomra a dokkolós kialakítás volt az ami első látásra szerelem a Prime esetében, és azt gondolom enélkül felesleges is megvásárolni ezt a modellt. Persze azért akadnak gondok is, nincs 3G és gyenge a WiFi és GPS vétel. Erről is egészen sok írás született, egy példa: Asus Transformer Prime - gyengébb GPS jelszint.
A gondok ellenére akkor miért választottam a Prime-ot? Elsősorban azért mert mindezek ellenére még mindig az egyik legprofibb és legjobb minőséget nyújtó androidos tablet, másrészt az Asus Transformer Pad Infinity még nem kapható nálunk és már nem bírtam tovább várni :) Kicsit komolyabbra fordítva a szót, számomra a 3G nem volt fontos és azt hiszem nem véletlen, hogy az Asus is kihagyta ennél a modellnél. Egyszerűen nem az a típusú eszköz, amit az ember állandóan magánál tart. A GPS probléma valós, bár számomra megint csak nem volt túl fontos ez az opció, igaz mára már külön külső GPS antennát ad a probléma orvosolására az Asus:
Érdemes beregisztrálni az Asus-nál és igényelni a GPS Extension Kit-et, mivel nekem 7-8 napon belül megküldték Csehországból. Természetesen ingyen. Szóval most egy nagy piros pont az Asus-nak. A WiFi vétel valóban gyengébb, de nekem még problémám nem adódott belőle. Bár alacsony jelszintnél, nem lát, nem hal, nem beszél (ilyen nekem még nem volt). Igaz, ilyenkor az ember tud dobni a telefonjáról egy WiFi hotspot-ot és megint minden kerek. A dokkoló is elég jó, bár a tapipad nem notebook szint, de nem is vártam tőle. Szóval összességében teljesen elégedett vagyok az eszközzel. Csak hát az ára...az ára is teljesen rendben van, én a mobilx webáruházból rendeltem meg 170 ezerért. Meglepetésemre ICS-vel érkezett annak ellenére, hogy az adatlapján még Honeycomb szerepelt. Talán kicsit sokba kerül, de tulajdonképpen egy ultrakönnyű apró gépet kapunk a pénzünkért, ami reményeim szerint teljes mértékben képes lesz kiváltani a noteszgépemet, de majd erről később írok. Azoknak akiknek fontos a 3G a következő modelleket mindenképpen tapizzák meg:
  1. Asus Transformer Pad TF300T és TF300TG - variációk egy témára 
  2. Mobilarena TV: Kezünkben az Asus Transformer Pad TF300
  3. Mobilarena TV: Asus Transformer Pad Infinity bemutató
  4. ASUS PadFone - matrjoska baba
Zárásként csak azt mondhatom, hogy a rossz hírek ellenére én csak ajánlani tudom a Prime-ot, egy igazán érdekes és sokoldalú táblagép. DE, ha nem vagy bütykölős típusú, nem tudod mi az az Android, és nem akarsz fájlokat másolni, vagy nem is tudod mi az a fájl, akkor mindenképpen iPad 2 vegyél mert  100-120 ezres árával a legjobb ár/érték arányú masina és még ráadásul nagyon menő is!

0 megjegyzés :

Megjegyzés küldése